bevezetőismertetőháttérreferenciakapcsolatbemutató

[bevezető]

Az internet. Pár éve még sokan értetlenül nézték a itt-ott megjelenő három duplavével kezdődő szavakat. Megtanulták, hogy azt a kis csavarodó jelecskét a szakma kukacnak hívja és távoli rokona a postagalambnak. Lassan fény gyúlt a szemekben amikor kiejtettük azt a szót: hómpédzs.

Ami kezdetben csak néhány számítógépes guru kiváltságának tűnt, - mint például távoli földrészek könyvtáraiban kutakodni vagy elolvasni egy idegennyelvű folyóirat legfrissebb számát - az mára hétköznapjaink meghatározó részévé vált.
Hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy tévénk, hűtőszekrényünk, telefonunk akár már ma is képes az ilyen tartalmak fogadására. Fel kell hát készülnünk magunknak is együtt élni vele, kihasználni az általa kínált lehetőségeket.
Magánszemélyként kellemes szórakozásnak tűnhet létrehozni néhány személyes oldalt, amelyen képeket, szövegeket tehetünk közzé régi vagy újdonsült ismerőseinknek. Kipróbálhatunk ezt, azt, módosítjuk amikor ráérünk, kinézhet ahogy sikerül.
Vállalkozóként viszont ez már nem szórakozás, húsbavágó realitás, céges arculatunk része. A jó megítélésünkhöz legalább annyira hozzátartozik, mint a névjegykártyánk vagy a nyakkendő, amit reggel felveszünk.
Ha már ezt is fel kell vállalni, tegyük! Talán még belefér a 23. órába. Felkérhetünk persze valakit készítse el helyettünk, az ő bérét még ki is tudjuk gazdálkodni, de a tartalmi egyeztetésekre már nem biztos, hogy lesz elegendő időnk. Ráadásul a legjobb ötletek hajnali kettőkor jönnek és hol van akkor a webmester?

Ön is meg tudja csinálni!

Ehhez készítettük el a netalon tartalomszolgáltató rendszert (angolul: Content Management System, röviden CMS). A beállított rendszer segítségével Ön bármikor, egyedül készítheti el weblapjait, módosíthatja tartalmukat, feltöltheti komplett adatbázisait is.

Ez a netalon.