bevezetőismertetőháttérreferenciakapcsolatbemutató

[háttér]

A netalon rendszer műszaki hátterét annak megálmodója és kivitelezője, a Netstudio Hungary Kft biztosítja.

Több mint hatéves internetes fejlesztői és üzemeltetői tapasztalatával áll ügyfelei szolgálatára, készen állva, hogy megvalósítsa az Önök elképzeléseit is.

"Amikor cégünk 1996-ban létrejött, még csak apró célok vezéreltek bennünket: hagyományos Internet megoldásokat nyújtani, illetve új lehetőségeket felkutatni ügyfeleink részére.
Testben és lélekben is fiatalos csapatunk gyors ütemben haladt előre önmagának kijelölt pályáján, így rövid idő elteltével szűknek éreztük eddigi mozgásterünket.
Új kihívások után nézve jócskán bővítettük szolgáltatásaink körét. Ebben nagy előnyünkre volt, hogy lelkes stábunk több tagja külföldi munkák során nemzetközi tapasztalatokra tett szert. Cégünk történetének jelenkori, második fejezete a tradicionális megoldások megtartása mellett az új trendek felé történő minél szélesebb ívű nyitásról szól.

Mi ebben látjuk a fejlődés kulcsát. Ügyfeleink teljes körű kiszolgálása során a fő hangsúlyt a határtalan kreativitásra és a minden helyzetben kompromisszum kész rugalmasságra helyezzük. Árainkat is e célkitűzés alapján határoztuk meg: a minőségi munka mindenki számára elérhető legyen. Az egyéniség és egyediség kultuszának korában a legfontosabbnak azt tarjuk, ha úgy nyújtunk ügyfeleinknek maradandó értékkel bíró munkát, szolgáltatást, hogy közben a konvenciók adta csapdákat elkerüljük."

A Netstudio csapata